Mi már kipróbáltuk!

képek a nyaralásról

Farkas Tanya

Eddig is ajánlottam a Farkas Tanya Vendégházat, most is azt teszem!
Egy hetet töltöttünk a tanyán a családdal a közelmúltban
és nagyon kellemesen teltek a napjaink.
A tanya szóról senkinek se a petróleumlámpás, fürdődézsás, baromfiudvaros, tehénfejős hagyományos tanya jusson az eszébe!
Ez csak annyiban hagyományos, hogy nem zsúfolt utcában található, nem érik egymást a házak, nem látnak be a bámészkodó szomszédok, hiszen nincsenek is.

Viszont van kellemes levegő, szép kert, rengeteg madár
(az "irodalom" szerint a legtöbb madárfaj jellemző a vidékre országosan),
reggelente komoly hangversenyt adnak, és előszeretettel lopkodják a házigazda gyümölcsét.


Ha már a házigazdánál tartunk, meg kell említenem mindenképpen a tulajdonos házaspárt.
Nagyon szimpatikus, barátságos, segítőkész embereket ismerhettünk meg személyükben.

A Farkas tanya vendégház közel van Szarvas városhoz, ami több módon megközelíthető. Elsősorban a sétát javaslom, mert így aztán mindent alaposan meg lehet nézni és van látnivaló bőven.
Akiknek kissé sietősebb, azok ülhetnek kerékpárra, erre is van lehetőség.
Kerékpárok vannak a tanyán, a városban pedig remek kerékpárút kiépítve.
A lustábbak, vagy, akik nagyobb távolságra készülnek a tanyáról, természetesen mehetnek autóval.
Így viszont sok látnivalóról lemarad az ember.

A város gyönyörű. Majdnem mindent sikerült megnéznünk, amit szerettünk volna. Hatalmas sétákat tettünk, naponta több kilométert gyalogoltunk.
Bejártuk többek között a Szarvasi Arborétumot, a Körös-Maros Nemzeti Parkban is órákat töltöttünk.
De maga az Erzsébet liget és városközpont is rengeteg látnivalóval szolgált.
És akkor még nem is szóltam a Holt Körösről, ami a város életében, szépségében természetességével fontos szerepet játszik.
Aki teheti nézze és ismerje meg, vagy legalább próbálja megismerni ezt a nem véletlenül
AZ év települése címet elnyert kisvárost.

Aki teheti a természetben tett nagy-nagy séták fáradalmait pihenje ki
Farkas Tanya Vendéházban!
Kívánom, hogy minden odalátogató hasonló élményekkel térjen vissza a szürke hétköznapokba, mint mi !

Kellemes pihenést!

Farkas Tanya

Csendre, nyugalomra vágysz?
Pihenni, vagy éppen öltögetni egy kellemes helyen?
Netán egy horgász férjet is szeretnél hozzád közel tudni,
kedvenc pecabotja mellett a vízparton?
A családdal szívesen ellátogatnál a világhírű Szarvasi Arborétumba?
Esetleg a Körös-Maros Nemzeti Park szépségeit is
felfedeznéd?
Vagy csak egy jó bulira vágysz a barátaiddal??
Akár egy, akár több kérdésre
IGEN
a válasz,
akkor figyelmedbe ajánlom a szarvasi http://farkastanya.uw.hu/index.html
Farkas Tanya Vendégházat!!!!
Részletek itt!!!

Farkas Tanya